Élet a halál után

                                                                                                                 John Martin: A menyország tájai

Mi történik azután, hogy meghalunk? Semmi? Az örök üdvösség – az „örök élet”? Avagy valami borzongatóan ismeretlen, anyagtalan állapot? A materialisták, az ateisták semmi, hiszen számukra az élet kizárólag biológiai folyamat. Amikor meghal a test, vele hal a személyiség is. Azok számára, akik így gondolkodnak, az élet nem folytatódhat másutt.

Ezek a racionalisták gyakran figyelmeztetnek minket arra, hogy a túlvilági életbe vetett ősi hit csupán a haláltól, a személyes elmúlástól való rettegés tükröződése. A történelem arról tanúskodik, hogy az ember vagy megpróbálja elkerülni az elgondolhatatlant, vagy egyfajta rituális, gyermeki optimizmussal övezi azt. A materialisták úgy vélik, ez gyávaság, és intellektuálisan tisztességtelen, a tényekkel szembe kell nézni, s a halál kétségtelenül az élet ténye.

Miben is rejlik az örök élet lényege? A hívők szinte kivétel nélkül azt állítják, hogy valami képen túléljük testünk halálát. A legtöbb vallás belétáplálja követőibe a hitet, hogy van örök élet, az individuum valamilyen formában „tovább él”, akár valamiféle paradicsomban, akár a pokol kínjai között.

Ha a materialistáknak igazuk van, akkor minden további kutatás felesleges. Ha viszont a hívőknek van igazuk, akkor mindnyájuknak önmagunknak kell gondoskodnunk a saját üdvösségünkről. Ám vallásos összefüggésben, a halál utáni élet, csupán hit kérdése, s csak saját halálunk igazolja – vagy cáfolja.

De hátha egyik szélsőséges nézet sem igaz?

 Ha az élet egy szikrája, mondjuk a személyiség egy része túléli a test halálát, s egyfajta új létezést nyer, nem jutalomként, vagy büntetésként, csupán a természeti törvényeknek engedelmeskedve? Manapság számos pszichikai kutató szerint adatokkal igazolható, hogy valami „képes a túlélésre”, de nem szükségképpen hosszú ideig. Szerintük egyes személyiség vonások és az egyén emlékezetének bizonyos részei a látszanak a halál után tovább élni. Ezekből a tulajdonságokból ismerősei ráismerhetnek a testétől megfosztott énre, ami később talán örökre el is tűnik